Lengyelországban valószínűleg bevezették a pitchforkot, mivel meg mertek szervezni egy igen komoly, zenebuzifesztiválnak is nevezhető rendezvényt egy kellemes kis dél-lengyelországi városban, Myslowicében. Mitől zenebuzi: attól, hogy több kritikailag igen nagyra tartott, ám mainstreamnek mégsem nevezhető előadót szerveztek le, meg sok kis érdekességet. Mitől kellemes a város: semmitől, ez egy kihalt iparváros. Egyedül annak köszönhető ez a megmozdulás, hogy a város szülötte, Artur Rojek, a városról elnevezett Myslovitz nevű együttes frontembere, annak ellenére látszik patriótának, hogy maga is azt vallja, a városba inkább halni érdemes jönni, mint élni.
Rövid összefoglalás arról, hogy mibe kerül egy magyar embernek (pesti indulással) az egész móka, és ezért mit lehet kapni: későn megvéve a kétnapos bérletet, 75 zlotyért engednek be, ami nagyjából ötezer forint. Erre (kicsit sajátos módon) rájön a naponkénti 15 zloty a kempingre (már ha kell), ami három napra bő háromezer. Kell persze még utazni, ez (ha jól kijön) busszal nyolcezerből is megvan Krakkóig oda-vissza, de kedvezményes vonatjeggyel a tizenkétezer se sok, innen még egy kis vonat a fesztivál helyszíne. Ez (a pohodához hasonlóan) szintén nem szül a magyar fesztiváláraktól nagyon eltérő végösszeget, ráadásul láthat az ember sok mindent, ha jól osztja az idejét. Ami pedig a bevételt illeti, az nagyjából teljesen aránytalan a kiadáshoz képest, mivel az of Montrealt és a Clinicet egy helyen elkapni önmagában elég lenne ennyiért, de jár még ehhez Menomena, Caribou, James Chance, vagy akár British Sea Power és Mogwai annak, aki szereti. És külön jeggyel az utolsó utáni napon Iron & Wine-koncert egy helyi templomban. Sok? Sok.
Csütörtök reggeli indulás, kora estére Krakkóba érés, ott némi idő(értsd: sör)töltés. Késő este a kempingben (éber rendezők híján) hivatalos becheck helyett az érkezők nevének papírra vetése, sátorállítás, hidegzuhany, alvás. Másnap rendezők ébresztenek, hogy rossz helyen van a sátor (firewayben van). Nem csoda - a focipályán, ahol a kempingterület volt, sötétben nem látszottak a négyzetes szekciókat kijelölő mészvonalak, amiket talán tavaly festettek föl. Ezután következhetett a rendes sátorhely-regisztráció; apró könnycsepp, de az Iron & Wine-koncertre nem sikerült jegyet kapni, mivel azt csak egy jegyterjesztő rendszeren árulták, és nem azon, amin végül a fesztiváljegyet megvettem, így most se tudom, hogy meg lehetett-e volna ezt oldani itthonról. Az eredetileg négy napra foglalt helyből az utolsót probléma nélkül lemondtuk, de az mégiscsak vicces volt, hogy a sátorra kitűzendő feliratocskát, amin a távozás időpontja van, nem javították. Ezzel akár még lehetett is volna trükközni, de inkább kapott Krakkó is egy egész napot, amiből hostelben, brit lányokkal-fiúkkal együtt alvás lett végül.
Miután lett kempingbelépésre jogosító fekete, és egy fesztiválnézést erősen segítő, tök ugyanolyan zöld karszalag, megnéztük, hogy Myslowice tényleg olyan élhetetlen és élettelen-e, mint azt olvasni lehetett, és hát tényleg. A fesztiválterület birtokba vételekor sok-sok érdekes tanulság volt, a legfontosabb talán a programok elrendezése. Az már lassan megszokottá válik, hogy két színpadon váltásban zajlanak a koncertek, de ez itt tovább bővült, három színpadra volt igaz, hogy egyszerre pontosan az egyiken volt műsor, ezeken kívül volt egy kísérletezős hely, ami tőlük teljesen független volt, meg egy myspace stage, amin valószínűleg soha nem volt semmi érdekes. Az egymást nem fedő programoknak természetesen nagy előnye, hogy szinte esélytelen lemaradni bármi fontosról, viszont mivel itt mindenki nyitott és érdeklődő volt, általában az volt a jellemző, hogy koncertkezdetekkor-végekkor mindenki egyszerre mozdult. A helyszínek: egy nagy, szabadtéri színpad, egy kisebb, fás környezetben (hangulatban mindenképp ez volt a nyerő), meg egy szabvány fesztiválsátor. A kísérletezős helyszín egy olyan komplexumban kapott helyet, amiben tűzoltómúzeum is működött. A múzeum csarnokában pedig néhány asztalra elszórtak kb. hat számítógépet is, úgyhogy ez funkcionált úgy is mint netsátor.
Természetesen nem maradhatnak ki a fogyasztással kapcsolatos információk sem. Történt egyszer ugyanis, hogy egy sörszállítmányozással megbízott kollégát vártunk már hosszú ideje (egy RedBull-sátor alá bújva, szigorúan az eső miatt), de csak nem jött. Miután gondolatban remekül kitalálódott, hogy az illető össze-vissza törte magát a csúszós úton, ráadásul sörünk se lesz, hamarosan megjelent őmaga, és kiderült, hogy a valóság ennél sokkal borzasztóbb. E kultúrrendezvénynek ugyanis az volt a filozófiája, hogy nem lehet italt kivinni arról a körbekerített részről, ahol az vásárlódott, így az alkalmi hordár instant sörfogyasztásra ítéltetett, ezzel időleges sörundort kiváltva benne (pert egyelőre nem fontolgatunk). Nem baj az persze, hogy nincsenek eldobált söröskorsók, nem öntenek le koncert vagy menet közben, meg nincs is olyan elérhetetlen helyen az egyetlen oázis, de azért na. A sör egyébként négy zloty, azaz háromszáz forint, ami bőven emberi; Krakkó tágabb belvárosában már nem ilyen kedvesek. A kajás részt nem vitték túlzásba, kis izéket árultak sokért, ráadásul egy alkalommal a szemünk láttára dobták ki a sütőrácsról a megmaradt darabokat; ez nekem azóta is nagy fájdalmam, ugyanis elég lett volna egy "kell valakinek?" kérdés, és én nulla lengyeltudással, már a hangsúlyból tudtam volna, hogy itt az idő, de nem.
Hamar itt volt viszont a fellépések ideje, úgyhogy folyt. köv.
Legfrissebb kommentek