bravefanzine

Új kiscsillag született

2009.11.20. 19:57 | bátor ventilátor

Mindenkinek igaza van, aki azt mondja, évi néhány óránál többet fölösleges magyar zenével foglalkozni (közhely). Én is ezt gondolom, igazam is van. Éppen ezért kicsit muszáj magyarázkodni, miért voltam kíváncsi a Twist corvintetős bemutatkozó koncertjére, egy olyan zenekaréra, ami évtizednyi idők óta szem előtt lévő, ennélfogva sok újat nem tartogató figurák fölös kreatív energiáit hivatott elvezetni. A dolog ott indul, hogy én még mindig vállalom, és ez már így is marad, hogy a zenekar felét adó HS7-ben igenis vannak (vagy legalábbis 1997-98 környékén voltak) értékelhető dolgok. Szűcs Krisztiánnak van egy egész normális vonala a zenéhez való hozzáállást tekintve, és ha nem is zseni, de azért nem egy jól eltalált dallamot és dalt sikerült összehalásznia. Ezenkívül határozottan jelen van benne egyfajta szimpátiafaktort növelő különállás, ami a rádióslágereken keresztül nyilván nem érződik annyira, de interjúkból ki szokott bukni. Ábrahám Zsoltnak leginkább gitárjátékát szokták elismerni, akik értenek hozzá, de az sokkal fontosabb, hogy jól használja a tudását, és szeret effektekkel baszakodni. A nem-HS7-ös szekcióból Szőcs Gergőt eddig legfeljebb csak láttam-hallottam; Ács Oszkár (aki az Időrablók után újra együtt játszhat Ábrahámmal) neve többet forgott, és mivel ő az egyik legkarakteresebb arcú magyar színpadi figura, csak jót tehet. A négyükből összeállt hobbizenekarból lett mellékprojektről lehetett olvasni többek között a PANKKK pályázat kapcsán (ocsmány magyar szokás szerint ilyenkor el szoktam gondolkodni, vajon tényleg olyan nehéz-e a befutott alterzenekarok tagjainak élete, hogy számítson az az első lemezhez adható 300 000 Ft támogatás - ezek szerint biztos), és ahogy ez lenni szokott, myspace-en bele is lehetett hallgatni az új számokba. Ezek közül egy-kettő egész ígéretesnek tűnt, mert mintha hiányzott volna belőlük a HS7 édessége. Az elvont rész amúgy valószínűleg pont a magyar részt testesítette meg, mivel a szárazabb számok nemcsak az angol szöveg miatt tűntek külföldikompatibilisebbnek. Csak hát mi lesz ebből, ha pont a dallamot vesszük el a HS7-ből, amiből már amúgy is kevesebb volt újabban?

Lehetett volna jó is, ha. Ha a félanyazenekartól való elkülönülést sokkal bátrabban lépik meg a tagok. Ha a pszichedelikus elszállásokat nem próbálják meg ugyanolyan dalformába gyömöszölni, mint eddig a tisztább paneleket. Ha egyszerűen jobb dalok születnek. Mert az odáig rendben van, hogy az ember nem tud kibújni a bőréből, csak tizenév után kicsit kínos, ha folyamatosan ugyanabból a szűk körből merít ihletet valaki. Az is lehet persze, hogy belülről ez igenis előrelépésnek tűnik, mert tény, hogy mostanra egész jól sikerült megközelíteni az istenként tisztelt House of Love-ot olyan értelemben, hogy egyszínű, nem slágergyanús dalokat hallhatott az, akinek volt türelme kivárni a fél tizenkettes kezdést másnapi munkanap mellett. (Ezzel a problémával kapcsolatban szintén tanácstalan vagyok: mit csinál hétköznap az a sok nem egyetemistának, hanem idősebbnek tűnő ember, akinek láthatóan végtelen sok ideje van, mivel nem is gyorsan szórakozik és megy, hanem csak úgy elvan?) A körülbelül egy nagylemeznyi anyagból két és fél-három szám volt, ami ügyesen volt megcsinálva, többször az az érzésem volt, hogy ezt vagy azt akár az XTC-projekt Dukes of Stratosphear is írhatta volna (Watching the Good Life, Major refrénje). És pont egy ilyesfajta koncepció hiányzott, ami Partridge-éknél megvolt: egyszerűen nem volt semmi, ami következetesen végig lett volna víve, és ami karaktert adott volna az egész produkciónak, pedig (hiába próbálják kerülgetni a myspace-es önbemutatkozásban) az eredeti cél valami ilyesmi volt, a hatvanas évek továbbgondolása mai aggyal. Összességében viszont nem volt bulizós, nem volt slágeres, nem volt határfeszegető, de akkor minek? Tökjó, hogy a zenészemberek jól érzik magukat, hogy végre kiléphetnek a sok éves rutinból (ami mellesleg szintén a saját útjuk elvileg, tehát annyira mégse vagyok hajlandó sajnálni őket), de ha már minden piaci és rajongótábori kötelezettségtől mentesen alkothatnak, akkor mégiscsak többet várna az ember. Itt kétfelé lehet elmenni: vagy tényleg ez a kreatív csúcs, ami a Szűcs-Ábrahám párosból kifér, és az szomorú, vagy pedig (és a tudatosnak tűnő építkezés erre utal) próbálnak egy új csatornát nyitni a(z új) közönségnek, ami nem baj, csak épp nem látni benne nagy jövőt. Ha valami tudná vinni a szupergruppot (igen, leírtam!), az a tagok ismertsége, de látva az elmúlt évek HS7-közönségének alakulását, ebben nehéz lenne bízni, márpedig nem annyival más a Twist zenéje, hogy a tábor egy kisebb részén kívül mások is kíváncsiak legyenek rá.

A legfontosabb persze az, hogy mi lesz VELEM ezután. Még én sem tudom, de talán három év múlva végleg felhagyok a Szűcs-közeli munkák követésével, és akkor végre megnyugodhat mindenki.

Címkék: heaven street seven the twist

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.