Összegyűlt a fesztivál mainstream indie közönsége, mivel ez volt a Subways' first ever gig in Slovakia, és mi were part of it, ahogy azt Billy Lunn, a néha Graham Chapmanre emlékeztető frontember nagyon bölcsen megjegyezte. Mondanám, hogy ennek megfelelően nagyon igyekeztek, hogy megszerettessék magukat, de úgy tűnt, szeretve vannak ők amúgy is, és a műsor se nagyon különbözhetett a máshol előadottaktól. A Subways zenéje nem is rejt olyan sok izgalmat, hogy agyba-főbe variálják a műsort, tulajdonképp végig a hangos gitárokról és az ordításról szólt a koncert, amivel (úgy tűnik) meglehetősen sokra lehet vinni. Már ami a közönséghülyítést illeti, mert az könnyen ment, csak néhányszor meg kellett mászni a két oldali hangfalakat, és jó hangosan rákiabálni a hallgatóságra, hogy "Pohoda, go crazy!", és akkor a Pohoda went crazy. Hurrá. Egyébként meg pózolós rockolás folyt, nem is a leglendületesebben, így hát azt sem kaptam meg, amit vártam, egy jó bulit. De ne legyünk igazságtalanok, dolgoztak ők rendesen, az aranyos basszerlány például ha tizenötször nem futotta-szökdécselte át a színpadot, akkor egyszer se. Hangja továbbra sincs sok, de ezt a megjelenése bőven pótolta.
Természetesen az idén megjelent All or Nothing című lemezről is játszottak dalokat, amik nem voltak olyan meggyőzőek, és mivel nagy mélységek itt nincsenek, senki se szólhat rám, hogy többször kell meghallgatni, vagyis tény, hogy ez gyengébb lett, mint a debüt. Ettől függetlenül a két 2005-ös slágert, az Oh Yeah-t és a Rock & Roll Queent nem volt rossz meghallgatni.
Legfrissebb kommentek